Üdvözöllek !
Sokan hallhattátok már az ashram kifejezést, ami egy ősi szanszkrit szó és olyan helyeket neveznek így melyek a lelki fejlődést szolgálják.
Ehhez hasonló atmoszférát teremtettünk meg a táborban, melynek célja valóban az volt, hogy egy magasztos lelki erőre tegyenek szert a résztvevők. Köszönöm az üzeneteket, erőt ad a munkámban!
Egy tizenegy éves kislányt hozott el az anyukája, a probléma nem volt nagy, de nem is ez a lényeg. Félelmei voltak, amit alaposan megbeszéltünk. Könnyű helyzetben voltam mert a kislány nagyon értelmes volt. A nyitottságot és a bizalmat sem volt nehéz elnyernem, az a természetemből fakad. Mikor oda jutottunk, hogy megoldást találjunk a problémára, akkor egy könnyű pszichikai gyakorlatot adtam neki amit jógalégzéssel kell végrehajtani. Megtapasztalta a hatását mivel gyakoroltam vele. Elmeséltem miként távozik a tudatunkból a negatív tartalom, amit megértett. A lényeg most jön! Azt is elmeséltem neki, hogy sok hallgatóm közül akik megtanulták miként tarthatják magukat egy emelkedett lelki állapotban azok közül csak nagyon kevesen csinálják a gyakorlatokat.
Erre ő gyermeki egyszerűséggel, tágra nyílt szemekkel csodálkozott. Nem értette, miért nem használja azt az ember ami megoldás a problémáira.
Kicsit elgondolkodtam, hogyha tudná mi minden van még a hallgatók kezébe a jógalégzésen mellet, de ezzel nem fárasztottam,ehhez még fiatal. Viszont feladatom volt elmondani, hogy a felnőttekben már több negatív dolog van aminek az eltávolításához már nagyobb erőfeszítés kell.
A válasz szintén példaértékű volt, - " hát én eddig nem fogok eljutni "- mondta.
Szervesen kapcsolódik ez a példa az ashramban legtöbbet feltett kérdésekhez. Ashramra cserélném mostantól enyhén kommunista
hangzatú tábori kifejezésünket.
Amint már az előző bogban említettem, a bizalomról, visszaélésekről, kihasználtságról volt a legtöbb kérdés. Ezek zárt beszélgetések voltak. Ez volt az a negatív tudattartalom a felnőttben ami a legtöbbször előjött.
A bizalom egy nagyon érzékeny dolog ami nem mindenkinek jár.
Vannak akik könnyen osztogatják és vannak akik zárkózottabbak, ők nem.
Elég buta korban élünk ahol az emberek a legkisebb nézeteltérésre összeugranak. Ezt tapasztalhatjuk, ezért hívják a káli kort a viszályok korának. Ebbe hogyan fér bele a bizalom, ha bármikor hátbaszúrhat a hozzád legközelebb áló ember akinek nyitottál?
A megoldás egyszerű, bár egy kicsit fájdalmas lehet. Nyitottság fontos tulajdonság, így könnyebben tapasztalhatunk és tanulhatunk. A zárkózott ember nehezebben tapasztal és ezzel az élete is szürkébb lehet.
Jöhet a kérdés, hogy miként válogassuk meg az embereket?
Ez nehéz, mert nem tudhatod ki fog hátbaszúrni. Én akkor is azt mondom légy nyitott mindenkivel, ha visszaélnek a bizalmaddal akkor legalább kiderül kire nincsen szükséged, kiben nem bízhatsz. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel meg kell osztanod a legbizalmasabb dolgaidat. A bensőséges bizalmi kapcsolatra éretnek kell lenni.
Miért élnek vissza ezzel?
A mély bizalomnál az ember általában a gyenge pontjait ossza meg a másikkal. Amikor a bizalmat élvező mély pontra kerül akkor rosszat veszi észre az életben. Így jön felszínre nála a gyengéd is amit megosztottál vele. Az ember a negatívat veszi észre amikor lent van, legalábbis a legtöbben.
Lehet, hogy fájdalmas, de akkor is azt javaslom légy nyitott!
Az ostoba ember a hatalommal nem él, hanem visszaél. A bizalommal is így vannak az ostobák. Az ilyen embert engedd el, persze törekedni kell a megbocsátásra. Ha csatázol átveszel a tudattartalmából, amire nem hinném, hogy szükséged van.
A megbocsátás nagy erény, amivel megszabadulhatsz a dühtől!!!
SZERESSÉTEK EGYMÁST !
Szolgád,Attila
2012. július 24., kedd
2012. július 15., vasárnap
EGY LELKI TÁBORRÓL
Üdvözöllek !
Nagy élménnyel zártuk a Velemben tartott lelki tábort. Ebben nagy segítség volt a pazar környezet az Alpok lábánál.
Egészen felemelő volt a közönség, sok új ember tapasztalhatta meg a Santhi programját, miként tanítom az embereket.
Ez számomra nagy megtiszteltetés amit nem tudok elégszer megköszönni. Nem könnyű feladat emberekkel foglalkozni, mert ahány ember annyiféle gondolkodás. Ezt úgy összhangba hozni, hogy mindenki jól érezze magát nagy kihívás.
Lelki tapasztalás volt a cél, aminek komoly feltételei vannak.
Lelki erőt csak lelki élettel, cselekedetekkel gyűjthetünk be, ez fontos megértés! Amennyiben van lelki energia, akkor működik az anyagi élet is. Itt stabilitást értek főként, nem a hullámzó közérzetet. Egyszer boldog vagyok, máskor pedig szomorkodom valami miatt. Az hogy valaki mekkora eredményt kíván elérni a lelki életben az függ attól, hogy mennyit tesz érte. Sokszor megrettennek az emberek mikor elmesélem a napi programomat. A lelki energiát az élőlény egy szabályozott életvitelen keresztül tudja felvenni. Ezen elvek azok amelyet minden olyan lénynek követnie kellene aki magát spiritisztának vallja. Ezek nélkül csak szentimentális filozófia a spiritualitás, ekkor nincs megvalósítás. A csapból is kifolyó, szakmát adok című tanfolyamok, iskolák azok ami miatt a szkeptikus, hitetlen ember a haját tépi. Ehhez még bekapcsolja a szemetesládáját ( tv ) és láhatja a " megbízható,jósok, látok, médiumok "
bohóckodását,melyet hívhat az elesett élőlény a 666-666-os számon.
Ehhez képest kell mutatnom valamit az emberek. Erre szolgálnak az előadások amiket tartok és a "lelki tábor" is aminek első állomása Velem volt. Amint írtam, de nem részletezem ebben a blogban, a szabályozó elvek egészen szigorúak is lehetnek. Ebből csak egy ízelítőt tudtam adni a programban ami meg tette a hatását. A tervezett kötöttségek mellett hagytunk időt az elmének is, hogy szabad legyen. Szerencsére a hely és a táplálkozásunk nem engedte, hogy "ledőljön a kerítés". A szkeptikusoknak bizonyíték kell, valami kézzel fogható. Ezért viszont tenni kell, de azt már nem akarják.
Nagy áldás, mert volt részünk a belső lelki érzések mellett egy egészen ritka tapasztalásra is. Az esti meditáció után a szabadban (még világosban), amit egy tömeges, fél órás röhögőgörcs előzött meg, a "semmiből" (tiszta égbolt) egy villám csapott be mellénk. Maga az esti meditáció tárgya is igen erős volt, aminek sikerét a megelőző nevetés csak segítette, de a fény amit láthatott a csoport az egy csoda volt. Kérdezték többen azóta levélben mi volt ez, mert a helyszínen sokkot kapva nem volt kérdés. Minden gondolat és élet a fizikai világban energia, amikor valami nagyobb megnyilvánulás történik akkor ez összesűrűsödve nagy erőt fejt ki. Ilyenek a nem csak jó dolgok is, háborúk, a gyűlölet, a düh, az erőszak és még sok minden amire a történelem példát mutat. Ez esetben nem a negatívat éltük meg és nem az nyilvánította meg magát. Ebben a pozitív atmoszférában amit ott teremtettünk, kaptunk egy igen "kézzelfogható" visszajelzést. Világosban tiszta felhőtlen égboltból, előttünk két méterre. Kissé erősebb tudatállapot lehetett mint a miénk. Azt mondja a teremtő a védikus tanítások szerint, hogy adok nektek felejtést. Mert ha mindent megláthatnátok belezavarodnátok, de azt is mondja ahol megnyilvánul a lelki jóság ott vagyok ÉN is. Fogadjuk el agyalás nélkül, ne elemezgessük!
Fantasztikus volt a társaság, megyünk tovább!
A legközelebbi blogban írok a "visszaélni a bizalommal" témáról, mert többen felhozták a Velemben. A mélyére nézünk mit is jelent ez és miért üti fel a fejét oly sokszor még a legjobb barátok között is.
Nyitott legyek vagy bezárkózzak ?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)