2012. május 22., kedd

ADÓBEVALLÁS

Üdvözöllek !

Ez is egyfajta vallás az tény, csak itt be kell vallanod valamit. 
Olyan ez amikor a kisgyerek valami rosszat csinál és a szülő vagy a tanárja arra kéri, hogy vallja be bűnét.
Elég nyomasztó a gyermek számára, de milyen a vállalkozónak mikor vallania kell.
Persze, hogy nem teszi mert akkor alig marad valami a pénzéből, gondolok itt a kicsikre akik reggeltől estig vágják a hajakat és üzleteket bérelnek erre, vagy a hasonló kicsikre.
Szegény nyugdíjasnak is lassan fizetnie kell, mintha nem azt tette volna egész életében, és teszi azt most is mikor bármilyen terméket megvásárol. Rettegj magyar és akkor azt tehetünk veled amit akarunk, még a telefon perceiért is tőled szedhetjük a  plusz két froncsit nem az anyacégtől. A benzinbe beépített adóból ami literenként több mint kétszáz szintén froncsi, mert ez már nem biztos, hogy forint,  abból olyan utakat építünk neked amit nem lehet látni. Ezek a politikusuk igazi varázslók el tudnak tüntetni egy utat amit meg sem csináltak, de ha véletlen belemész egy gödörbe az úton akkor nehogy próbálj pénzt kérni a biztosítótól, mert erre nincs.
Ez az igazi misztikum nem a jógi. 
Egyfajta vallás van amit ebben a világban lehet tisztán csinálni az pedig az IMA a teremtőnk felé, mert legalább Ő meghallgat.
Sokat írtam már erről de azt nem részleteztem, hogy miért lehet itt is bakikat elkövetni, majd okolhatjuk teremtőnket, hogy nem hallgatott meg és nem kaptam megfelelő eredményt az imámért.
Három IMA létezik, azaz három módon teszik ezt a már gyakorlók. 
Az első amivel az igazi eredményt elérheted az a tiszta motiváltság annak érdekében, hogy tisztuljunk. Aki ebben a tudatban gyakorol az a jóság kötőerejében végzi imáját és az eredmény nem marad el az biztos. 
Van aki úgy teszi, hogy a látványosságra megy és úgy viselkedik mint egy elborult tini a diszkóban. Ezt hívom mutatványnak, hogy felhívja magára a figyelmet az elesett, hogy ő is valaki. 
Az Úr előtt pedig egyenlőek vagyunk. Erről mutatványosunk mit sem tudva erőteljes rángatózással és "jajgatással"  imitálja vak hitét. 
Ebből van a legtöbb. A harmadik az egyszerűbb, ő nem tudja mit miért tesz. 
Az politikusok nagy részének a motiváltsága az, hogy uralkodjon és becsapjon téged úgy, hogy jónak tüntesse fel magát. A tanító pedig feladatának tekinti azt, hogy megtanítsa a helyes imádkozást ( mantrázást ) az érdeklődőnek aki félelemmentesen és boldogan szeretne élni.
Imádkozz a jóság kötőerejében, megfelelő motivációval, ami nem más mint a tisztulás. 



SZERESSÉTEK  EGYMÁST !




Szolgád,Attila 



 




 


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése