Üdvözöllek!
A reggeli órákban mikor aktiválódik a testünkben az életlevegő (prána, energia) a nap ébredésével, egy mozgást észlelhetünk a testben. Ezt egy korgó, morgó érzés, hang formájában teszi és a "Hú de éhes vagyok" gondolat kíséri.
Valójában az üreges szerveknek a belső izmait stimulálja, ezek a nyelőcső, a gyomor, de a belekben érezhető ez az érzés főként. Ekkor sokan fejvesztve rohannak a hűtőszekrényhez, hogy csillapíthassák hamis, éhségnek vélt ingerenciájukat. Nem azt mondom, hogy nem kell reggelizni, bár sok ember nem tud reggel enni, sokan pedig ingerültek, feszültek lesznek, ha valamit nem vesznek magukhoz. Ezt fel kell ismerned milyen típus vagy, ha nem eszel az is jó mert az azt jelenti, hogy jó a tartalék energia raktározásod, plusz a délelőtti méregtelenítéshez is hozzásegítesz.
Hallhatod azt is, hogy - "Bőségesen reggelizzünk be!" -, ezzel csak részben értek egyet. A reggel a jóságosság, a boldogság, a kedvesség állapota mondják a Védikus tanítások. Tehát az élelmiszernek is ebbe a kategóriába kell tartozniuk, ezek:
- gyümölcs,
- tejtermék,
- bogyók,
- diófélék,
- lekvárok,
- cukrok,
- mézből a virág,
- fűszerekből az édesek
Tejtermékekből:
- vaj,
- sajt,
- tejföl,
- joghurt,
- túró,
- tejalapú édességek
Egészségesnek mondják a kefirt, de csak ritkán fogyasszuk azt is csak este, mert a gyakori fogyasztása ellenkezőjére fordítja a gyógyhatását, megbetegít. A gyümölcsnél is figyelni kell, mert valakit meghajt a friss gyümölcs reggel ami tisztító kúrának jó, de nem lehet rendszeres, ekkor fogyaszd aszalt formában. Hajdina nem tartozik a nehezen emészthető élelmiszerek közé, ezért fogyaszthatod reggel is és este is.
Ezek az élelmiszerek boldogság érzetet adnak, jó lesz a közérzeted és rendkívül jótékony hatásúak a tudatra. Aki nem bírja reggeli nélkül, mert való igaz kevesen vannak ilyenek, - többek között én magam is reggelizek - azoknak ezt ajánlom, ebből vegyék fel a pótlólagos energiát.
A reggelidet nyolc óráig fejezd be, mire az emésztés tüze eléri a reggeli csúcsát addigra végezz, legkésőbb kilencig. Nyáron turbózhatsz hűsítő növényekkel, ilyen az ánizs, menta, citromfű, ezek viszont télen nem megfelelőek, hacsak nem vagy fagyos szent. Télen melegítő hatása van a sajtoknak és a diónak, az utóbbiból csak egy maréknyit, mert a kálium tartalma magas. A friss tejet ne idd reggel, csak ha igazán korán kelő vagy ( 3-4 ) és akkor is 6 óráig tedd ezt meg. Este viszont lefekvés előtt langyosan, kevés mézzel (este hárs) esetleg kardamommal ízesítsd, úgy idd!
Erős a tudatra gyakorolt jóságos ereje és nyugodt alvást eredményez. Ennyi ismeretből már jó dolgokat tapasztalhatsz, próbáld ki ! Amit a tévében látsz reklámokat az a butítás legmagasabb szintje, sokan a csapdájába esnek. Neked kell kijárnod az élet iskoláját, tapasztalni, kutatni a jó dolgok után, ez már spirituális élet. Ebbe fektess, maradandó lesz és gyümölcsöző neked, családodnak, valamint a környezetednek is!
Amikor a buddhizmusban mélyültem el éveket, több nagyszerű lámától volt lehetőségem tanulni, ők gyakran hangoztatták :
"A legjobb befektetés a tudatunk fejlesztése!"
Sokan panaszkodnak az anyagi helyzetükre még azok is akiknek sok van, mert többet akar a szegény is és többet akar a gazdag is. Az elégedetlenségnek egyetlen oka van, hogy nem a lelki boldogságba, hanem anyagi gyarapodásba fektet az ember. A pénznek is van egy energiája, egy fejlett jógi minden fillért nemes célra ad ki a kezéből, semmit nem költ haszontalan dolgokra. A tápanyag amiről az utóbbi blogokban írtam is ilyen. Fele ár és mennyiség, dupla haszon! Ez viszont még csak az anyagi vonzata volt, nem beszélek a lelki következményekről, mert azt pénzben már végképp nem lehet mérni!
SZERESSÉTEK EGYMÁST!
Szolgád, Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése