2012. április 23., hétfő

FÉRFI ÉS NŐ KAPCSOLATA 3

Üdvözöllek !

A folytatásban a nő szerepére fogok nagyobb hangsúlyt helyezni.
Kérlek úgy próbáld értelmezni, hogy a két fél feladata csak részben különválasztandó egymástól. 
Attól van szerepe az egyik félnek mert van a másik. 
A sok feladat mellett amit végeznie kell a nőnek két fő dologra kell koncentrálni és megfelelő szintre művelnie.
Ez a kettő pedig az erényesség és az elégedettség.
Az erényesség alatt mindenki érti a hűséget, de írnék egy példát arra, hogy a mélyebb értelme mit jelent. 
A védikus irodalomban van egy történet, ahol egy vak királyhoz hozzáment feleségül egy nő és erényessége jeléül bekötötte a szemét, hogy ő maga ne legyen különb a férjénél. 
Igen nehezen megvalósítható ilyen fajta hozzáállás korunkban, főleg úgy, hogy a férfiak nem figyelnek a nőkre.
Az elégedettséget is attól érezne a nő ha a férfi jól működtetné a szerepét. Tehát így már érthetjük, hogy miért nem külön választható a két szerep. 
A nő az aki meg tudja tartani a férfit, erre mondott lelki tanítómesterem három dolgot, amit ha a nő megtesz akkor a férje soha nem fogja elhagyni.
Az egyik, hogy midig tisztán tartja a házat, így a férfi mélyebben érzi az otthon melegét. 
A nő a hold a férfi a tűz aki hajlandó tenni dolgokat. A nő az aki lehűti és biztonságot adó otthont, légkört teremt. 
Ebbe tartozik a második feladat, hogy finomakat főz a férjének ami szintén az otthonhoz köti párját.
A harmadik, hogy otthon is szépen öltözködjön a feleség. Nem estélyire gondolok, hanem szép legyen, mert a férfi azt a virágot szeretné látni mindig aki hozzáment.
Ezzel ellentétben őrült cuccokban tudnak megjelenni a nők otthon, gondolván azt, hogy megteheti a férje előtt.
Egy gyerekkori barátom mondta nemrég, hogy ugorjak be hozzájuk. A felesége nagyon szép lány volt, emlékeztem rá mikor hozzáment, párját ritkította. Mikor beléptem hozzájuk, ugyanazt a szép nőt láttam de olyan ruhák voltak rajta amit a 86 éves mamám vesz fel. Apróságoknak tűnnek amiket írok, mégsem figyelnek rá az emberek. 
Mikor a nő megteszi ezeket a dolgokat azzal olyan hangulatot teremt ami előhívja a férfiben a férfit. Úgy is írhatnám, a nőies vonásokkal elő lehet hívni a férfias vonásokat és így fordítva is. 
Fontos még az is, hogy a kapcsolat elején beszéljék meg az egymás "elvárásait" minden apró részletre kitérve. 
Így könnyebb mert arra rááll az elme és működteti, amikor már gond van akkor nehezebben alkalmazkodik.
A nő pusztán azért szeresse a férjét mert ő a férje.
Mikor Gandhit és feleségét kiengedték a börtönből, megkérdezték az asszonytól, hogy "mennyire sértette méltóságát, hogy börtönbe zárták?"
A válasz:

" Egy nő méltósága abban van, hogy követi a férjét. "

Ez a mondat egy tanulmány lehetne magában is, persze ha a férfi is megadná a nőnek azt ami a feladata lenne. 






SZERESSÉTEK  EGYMÁST !






SzolgádAttila























Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése