2011. december 4., vasárnap

EGY HIHETETLEN GYÓGYULÁS

Üdvözöllek !

Azt kijelenteni, hogy meggyógyítottam egy embert, igen nagy tudatlanságról adna tanúbizonyságot. Szememben olyan, mintha az ember istent játszana, elfelejtvén azt, hogy az a poszt már foglalt de mit tehetünk, ha a spirituális divatirányzatok így változnak!

Kellő segítséggel, útmutatással minden ember képes meggyógyítani önmagát. Egy tünet megjelenésének számtalan oka lehet, nem ezt kívánnám most részletezni, lesz amikor bővebb tanítást adok egy blogban. Valamint megszólaltatunk egy pár érdekes esetet videó anyagban, mondják el majd ők is. Hitet és erőt adva azoknak, akik nagy betegségekkel küszködnek. Egy mostani hallgatóm azt kérdezte tőlem, hogy elhozhatná-e édesanyját, mert már régóta szenved ekcémával, ráadásul a talpán. Egy, másfél centis repedésekkel és már maga a járásban is igen korlátozott.

A tanítás a fő feladatom, de ha ajánlással keresnek elvállalom. Imádom feltárni, megfejteni az okokat! Egészen elképesztő, milyen korlátokat építünk fel magunk köré félelmeinkkel, kishitűségünkkel. Amit, ha lebontunk nem kérdés az információ szabad áramlása, az egészséges élet. Meggyőződésem, hogy a tünet, amely a testünkön megjelenik nem más, mint nem feldolgozott információ. Nyilván ennek a megértését, befogadását a beteg felé ügyesen kell tálalni. Próbáld egy embernek a szemébe mondani a hiányosságát, ez eddig még csak viszályhoz vezetett. Ez olyan mintha szeretnéd meggyőzni szkeptikus rokonodat a lelki élet fontosságáról. A megoldás az, hogy befogadóvá kell tenni példamutatással vagy pedig az, hogy ő maga ismerje fel szükségességét.

A betegségből a gyógyulás felé vezető út a megértés!!! A gyógymódok csak mankók, de esetenként elég lehet. A megértés mélysége adhat olyan eredményt, amely ez esetben is megtörténhetett. Mégpedig az, hogy a beszélgetés után két nappal az anyuka meghatódva "rohant" szomszédnőjéhez újságolva, hogy megszűnt a problémája, tünetmentessé vált. Jól dolgoztunk, mély megértés volt!!! Szükségtelen volna eddig eljutni, ha rendszeresen karbantartanánk lelkünket. Ezért imádom a munkámat, mert tanítva tanulhatok.

Amint időm engedi, írok.
Olvasd és oszd meg másokkal is, mert az információ a legnagyobb kincs.

Kérjetek témákat, szívesen megválaszolom őket!

SZERESSÉTEK EGYMÁST!

Szolgád, Attila


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése