2011. december 7., szerda

SZKEPTIKUSOK I

Üdvözöllek!

Egy érdekes beszélgetésre kaptam meghívást Székesfehérváron. Tanítást adtam október hónapban ebben a nagy városban és egy úr egy emelettel eltévedve az én előadásomra ült be. Az eredeti terve a felettünk lévő szkeptikusok klubjának programja lett volna. Enyhe kontraszt! Bő fél óra után vette észre, hogy nem ott kötött ki, ahol szeretett volna, ezt jelezte is nekem, de már nem hagyta ott az előadást.

Érdekfeszítően hallgatott, ami számomra nagy élmény volt főleg úgy, hogy már tudtam hova indult. Kérlek benneteket ne vegyétek "önsztárolásnak", de igen egyszerűen és érthetően magyarázom a lelki életet lényegét és jelentőségét az embertársaimnak. Ennek visszaigazolását jelezte ez az úr is, aki végén közölte velem, hogy még így nem hallott erről a témáról. Ennek hatására a folytatás gyönyörű, ugyanis mivel a tanítás ebben a városban is elindul lehetőségem nyílik ezzel a klubbal közelebbi kapcsolatba kerülni és létrejöhet egy igen ritka beszélgetés, melyet szerintem sokan megnéznének.

Képes vagyok a szkeptikus embereknek egy enyhébb agylövést okozni, éppen ezért szeretettel várok minden hasonló lehetőséget. Ez számomra az igazi kihívás, ész érvekkel meggyőzni valakit a jóról! Ne felejtsd el, ahhoz, hogy ez sikeres legyen, kellő ismeretekkel kell érvelni (retorika). Magyarázhatsz te az embereknek kézzel nem megfogható dolgokról, ha nem támasztod alá. Ebben az esetben csak falba és kemény vitába ütközöl, ami nem vezet sehová. 

Annak a spiritisztának, aki nem tud jól beszélni a lelki életről, annak az élete a példamutatáson keresztül lesz meggyőző. Ilyen apám, akinek a puszta megjelenése példázza az  57 év jógát. Itt nincs szkepticizmus, kőkemény tények vannak. Ez az úr eltévedt? Bár Vágó Istvánunk, gyermekkorom példaképe tévedne ekkorát! Remélem egyszer sikerül neki is, legfőbb vágyaim közé tartozik. Lehorgonyozhatna a Santhiban egy kis időre, megváltozna a véleménye. Ígérem keresni fogom!

"Mit is tervezett ez az Úr, melyik előadásra is megy? Tévedett?"

Nem hiszem, mert akkor nem találkozom a klubbal, s nem olvasod ezt most. Egy fűszál nem görbülhet meg az úr akarata nélkül.

EMBER TERVEZ, ISTEN VÉGEZ!

SZERESSÉTEK EGYMÁST!

Szolgád, Attila





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése