2012. január 16., hétfő

AZ IGAZI VALLÁS

Üdvözöllek!

Minden államnak vannak törvényei, melynek betartásával tudják működtetni az országot, fenntartani a rendet. Az állampolgárnak követni kell ezeket a törvényeket, mert ha nem ezt teszi akkor mondják rá, hogy törvényszegő és akkor büntetést érdemel. 

Egy pillanatra itt meg kell állnom, nehogy azt képzeljék rólam többen az olvasók közül, hogy a jelenlegi törvényeket jónak tartom. A törvények akkor jók, ha építő jellegűek nem pedig rombolóak. A teremtés törvényei ilyenek, melyet ha az ember betart, akkor fejlődést és békét eredményez. Ezeket a törvényeket vallások foglalják össze. Mindnek az a célja, hogy az embert állati szintről emberi szintre emelje.
Négy fő tevékenység van, amely emberre és állatra egyaránt jellemző: 
- az evés,
alvás,
- párzás,
- önvédelem

Az a különbség a kétfajta élőlény között, hogy az ember képes keresni, kutatni az eredete után, az állatból hiányzik ez a vágy. Az viszont elkeserítő, hogy a nyugati materialista emberből, ez a vágy hiányzik, legalábbis szunnyadó. Ezzel távol tartják magukat ez emberi élet céljától, ami nem más mint felébreszteni újból kapcsolatunkat istennel. Hiába építenek felhőkarcolókat, ha azt elfelejtik, hogy fejlődésük kizárólag a teremtőtől függ, csak az idejüket pocsékolják.

Mindenkiben van szeretet, még ha szunnyadóban is. Mindenki szeretni akar valakit, a szeretetre való hajlam mindenkiben jelen van. Az elégedetlenségünk oka viszont az, hogy mostanra olyan körülményeket teremtett magának az ember ahol ez a szeretet nem teljesedhet ki. Az oka, hogy nem megfelelő irányba fordítjuk a szeretetünket. A vallás, amely arra tanítja az embert, hogy szeresse Istent, azt igazi vallásnak nevezhetjük. Amely vallás nem ezt teszi, az kizsákmányoló, és nem nevezhető igazi vallásnak. 

A védikus tanításokban a "DHARMA" szót vallásnak mondják, az eredeti jelentése azonban "a leglényegesebb jellemző". Egyszerűen magyarázható innentől az emberi élőlény helyzete. A só dharmája az, hogy sós, a cukoré az édes, a tűzé a forró, a majomé a sok szex, a koala macié pedig a sok koka levél rágcsálása, ami állta leszédül a fáról.

"Mi az ember leglényegesebb jellemzője?"

A vallásosság és azon szabályozó elvein keresztül az Isteni szeretet felébresztése. Előbb vagy utóbb minden egyes emberi lénynek meg kell tudnia a legfőbb jellemzőjét, addig nem emelkedhet lelki szintre. Tehát a szeretetre való éhség minden emberben benne van, szereti családját, barátját és hazáját, és ezzel a szeretettel szolgálni akarja azt. Megnézhetsz bármilyen vallást, a szerető lelkület és szolgálatra való hajlam mindegyikben jelen van. Az, hogy másokat szeressünk és szolgáljunk az a mi igazi jellemzőnk. Így emelkedhetünk fel a szeretet legmagasabb állapotába az Isten iránti odaadó szolgálat szintjén keresztül. 

Kövessétek ezt az utat, mely az igazi boldogság felé vezet!



SZERESSÉTEK EGYMÁST!




Szolgád, Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése