2012. január 27., péntek

ÉLETVESZÉLY

Üdvözöllek!


Amikor ezt a címet adtam, átéreztem azoknak az embereknek a helyzetét akik nincsenek kellőképpen tájékoztatva az emberi élet lényegéről szóló tudásról. 

Pedig annyira egyszerű és a jelenlegi oktatás nem teszi lehetővé azt hogy a nyugati ember hozzá férjen. Pusztán azért, mert a vallási ellentétek és a politikai "elit" érdekei mást diktálnak. Nem látják a vakságtól és a sötétségtől, hogy a védikus kultúra olyan alapvető elemeket tartalmaz amelytől az ember kiegyensúlyozott és boldog lehet. Gondolok az idő törvényszerűségére, amely betartásával megszüntethetőek a betegségek, a depresszió és számtalan probléma a földön, beleértve a társadalmi feszültséget és válságot is.

Az egészséges táplálkozás csodáját pedig nem teszik közzé az élelmiszer és a gyógyszeripar mérgező lobbija miatt. Hivatkoznak és elutasítanak mert csak  vallási tolakodásként látják legyengült érzékszervükkel, eltaszítva maguktól a boldogság szikráját. 
"Okos, tanult", diplomázott emberek állítják össze az oktatási programokat, amit szegény gyermeknek tanulni a kell undorral, ha viszont beszélnének a gyerekeknek az élet értelméről, miként lehetnek majd sikeresek, egészségesek és boldogok, akkor tágra nyílt szemekkel emelkednének ki a padokból. Mert ez egy gyermeket érdekel, de amikor már lebutították és felnőtt lesz nem érdekli, legalábbis ezt láthatjuk sokaknál. 

Felnőtt korban a sok nehézség mellett nehezebb változtatni az életén. Mindez csak a gyermekkori hiányos oktatás miatt. Félre értés ne essék, nem undorodom a világtól, csak harcosként viszem előre az igazságot nem törődve a támadással. Hiszem és tudom az emberi tudat képességeit, valamint azt is, hogy az intelligencia megoldja a válságot ami nem csak gazdasági hanem lelki is! Valamint bízom benne, hogy szavaimmal ébredésre buzdítok embereket.

Ezt teszem a mai napon  Veszprém városában is:
Helyszín: Városi Művelődési Ház
Időpont: 18:00 óra

GYERE EL HA KÖZEL VAGY!!


FELÉBRESZTEM A VÁGYAT A CSELEKVÉSRE!



SZERESSÉTEK EGYMÁST!


Szolgád,Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése