2012. január 12., csütörtök

GAZDASÁGI VÁLSÁG

Üdvözöllek!

Elkezdődött pár éve és az emberek nagy része azt hiszi, hogy kifelé jövünk belőle. Ez nagy tévedés, csak hülyítve van az ember és mindezt nagyon jól tálalják. A java csak most kezdődik, ősszel várhatjuk a robbanást.

Nem vagyok pesszimista, sem pedig jós. Több gazdasági szakember, közöttük, hogy hazánk fiát említsem, Soros György és üzleti elitjének értékelése igen nyomasztó. Hihetünk nekik nem blöffölnek de én nem erről beszélnék most, hanem arról, hogy hol rontották elEgy társadalom felépítményét az igazságos, érdekektől mentes vezetésre lehet alapozni, amit a védikus kultúrában pontosan tanulmányozhatunk. Próbálkozott ezzel Platón is, csak a legfontosabbat nem értette meg, hogy a lélek nem azonos a testtel. Ő azt mondta, hogy:

"Minden embernek a feladatát képességeihez mérten kell meghatározni, azaz amihez tehetséges azt csinálja."

Megemlítette a jóságra való törekvést is egy alaptézisként, csak a cselekedetek összességét anyag központúnak vélte. Itt tévedett, mert az anyaghoz kötődő tevékenységek nem hoznak tartós boldogságot, sőt egy idő után mivel mulandó, szenvedést és boldogtalanságot eredményeznek.

Az egyértelmű, hogy az értelmiségi ne végezzen földmunkát, és a munkás ember ne irányítson egy országot. Mindenki a képességének megfelelően tegye a dolgát.

Mivel anyag központú, száraz filozófia maradt csupán, mégis fejvesztve tanítják az egyetemeken. Ő a lelket azonosította a testtel, a lélek viszont eredeti helyzetében tiszta, az anyagi energiától nem szennyezett. A szenvedést az anyaggal való érintkezése okozza, és itt a lényeg! Mitől szabadulhatna fel ha egy tézis az anyaggal való kapcsolatát erősíti. A lényeg, a transzcendens tudomány ismerete és az általa történő vezetés. Olyan vezetők kellenek akik vallásos tudás alatt irányítanak és nem pedig  pusztán a szavazati többségért társultak az egyházzal, majd az önkényuralmat élvezve vigye népét a romlásba. Nem csak az itthonról beszéltem, az egész világra igaz ez. Betérdelni a templom padba egy imára, majd folytatni a hazudozást, csalást, lopást ez a démoni természet arculata.

Kezdjétek el megtermelni a kertekben a létszükséglethez kellőket, akkor könnyebb lesz és ne hagyjátok magatokat becsapni! Az okos ember ezt teszi, ezt csinálták nagyanyáink, nagyapáink is iskolák nélkül, törekedjetek erre mert működik! Négy évig fog még tartani.



SZERESSÉTEK  EGYMÁST!


Szolgád, Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése