2012. január 3., kedd

VÁGÓ ISTVÁN

Üdvözöllek!

Röviden szeretnék megemlíteni egy érdekes gyógyulást, aminek az emlékezetét Vágó István adta. Milyen érdekes, hogy jön ide egy szkeptikus ember, s miért általa jutott eszembe egy ritka eset? Lehet, hogy azért mert Ő maga is egy ritka személy?

Déri János betegágya mellett volt Vágó István, egy számára  (mármint István számára) érdekes energiaforrás nélküli berendezést látott, melytől szegény beteg, mint mindegyik, várta az utolsó lehetőséget. István elmondása szerint azóta is lelkiismeret furdalása van amiatt, hogy számon kérte barátját, aki az utolsó esélyként bármibe belekapaszkodna, hogy mentse az életét.
Ez indíttatott arra, hogy megírjam ezt az esetet, amit lehet soha nem tettem volna meg, ha nem olvasom Őt. Enyhe liberalizmus hatja át gondolataimat.

Egy előadás volt a sok közül melyet tartottam és a hallgatóság között volt egy hölgy, akitől ünnepekre kaptam egy levelet. Már két éve volt Zalaegerszegen, nem emlékeztem az esetre. Leírta, hogy nagy betegségben szenvedett és az előadáson csak annyit mondtam neki, hogy gondoljon rám és kérje a probléma elmúlását. Megtörtént a "csoda". Köszöni és kérdi mi történt, mert csak zokogott és zokogott órákat és egyszerre csak elmúlt minden fájdalma.
Én voltam neki az, mint Déri Jánosnak a gép, amitől várt valamit, hitt benne.
Megteremtődött, mi ez ha nem energia? Hol az energia forrás?
Én voltam az, vagy maga a beteg aki ráhangolódott?
De mi aktiválódott, amikor rám gondolt?

A hit és az a tudatállapot amit én képviselek. Elhiszed? Nem gond, megtörtént, ő elhitte. Hit nélkül az élet szürke és értéktelen. Déri János is hitt valamiben, de itt már nem volt elég az idő. Neki és Vágó Istvánnak köszönhetjük, hogy leírhattam ezt és eljuthatott hozzád. István kérdezte:
"Hol van itt az energia forrás János?" 
Ebben a blogban Ön volt az Vágó István, és ki tudja mit indít el az emberekben, mert sokan olvasnak. Köszönet önnek, most igazi spiritiszta volt. Több embert fog meggyógyítani mint hinné.

A halálos ágyán minden szkeptikus hinni fog! Egytől-egyig mindegyikőjük azt fogja mondani akkor: "URAM SEGÍTS!"  Így fognak könyörögni az életükért.

Déri János emlékének egy szkeptikus barát által.
(Ezt a témát a következőben blogban tovább viszem.)



SZERESSÉTEK  EGYMÁST!



Szolgád, Attila

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése